Kémenes Ibolya


Gyergyószentmiklóson születtem 1980 szeptemberében.
2002-ben végeztem a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának óvodapedagógus- és tanítóképző szakán. Akkor még nagyon fiatalon, csábított az ismeretlen világ, így pár évre az Egyesült Államokba utaztam, ahol egy kis óvodában tevékenykedtem. Nagyon izgalmas időszak volt, igazi „élet iskolája”, de minden év elteltével éreztem, hogy számomra az igazi értékek itthon vannak.
Hazatérésem után, egy barátnőmmel angol játszóházat indítottunk szülővárosomban, melynek sikerességét az azóta is minden évben megrendezett angol nyelvű nyári táborok jelzik. Idén nyolcadik alkalommal szerveztük meg 7-12 éves gyerekeknek két helyszínen, a hargitai Borzonton illetve a bihari Sólyomkőváron.
2009-ben Nagyváradra költöztem és a Nagyváradi Evangélikus Óvodában óvónőként tevékenykedtem. Nagyon szerettem az ottani légkört, kiváltságos helyzetnek tartom, hogy közeli megfigyelője lehetek annak, ahogy a gyerekek ki- és megnyílnak a világ előtt. Ha egy kisgyerek rám mosolyog, tudom, hogy a legjobb helyen vagyok, és jól csinálom, amit csinálok. Régóta próbálom bebarangolni és a magam számára otthonossá tenni azt a sajátosan gazdag és egyedi világot, amelyet minden gyermek egyéniségként magában hord. Így jutottam el a Kerekítőre is, ahol J. Kovács Judit vezetésében elvégeztem a Kerekítő Bábostorna tanfolyamot.
Családi életem most már Kolozsvárhoz köt, így szembe kell néznem néhány új kihívással. Azt azonban biztosan tudom, hogy továbbra is gyerekek között szeretnék lenni, örülni, szeretni. Ezért kopogtam be a RotaMundi Egyesülethez, ahol szeretettel fogadtak és én is rögtön éreztem, hogy újra jó helyen járok. Örömmel csatlakoztam a csapathoz.
A  jövőben pedig más gyerekprogramok szervezésében is aktív részt vállalok. Hiszem, hogy amit a gyerekek batyujába rejtünk az élet első éveiben, egy életen át elkíséri őket.


Vissza